Az éjszakai buli nem sikerült olyan fergetegesre, mint az előző bulis éjszakánk. Sebaj. Felkelés után azonban senkinek nem volt ínyére a kirándulás, talán a vasárnap miatt… Mire elindultunk volt kb. 3 óra is. Célunk az Index cikke után, illetve a félelmetes Christiania, azaz szinte mondhatnám azt hogy a gettó. Metróval mennénk, de tömeget és rendőröket látunk az utcán, elindulunk nézelődni, csendesen megfigyelni. A helyi tv is itt van, meg sok olyan fiatal, akik valami olyasmiért tüntetnek, hogy ne vegye el az állam a kollégiumot, ahol laknak… A lényeg, hogy ezek tanulók és egy épületet akarnak megtartani. Decemberben náluk is volt ezért kőhajigálós, rendőrverős éjszakai lázadás… Elég furcsa banda, raszta haj, meg sörösüveg, szerintem a fél társaság részeg vagy ki tudja mi… De elég normálisan viselkednek. Miután meguntuk őket, visszamegyünk a metróhoz ( ami tényleg a föld alatt megy és nincs elől „pilótafülke” ) tehát látni az alagutat végig, ami ki is van világítva. Nagyon izgi, Geri kameráz végig. Aztán megérkezünk. Két utcát sem sétálunk és elénk tárul Christiania. Már kivülről is csupa graffiti, kicsit félek is, mert elkezdik mondani a fiúk, hogy ez itt a helyi gettó. Bemegyünk és nyugtázom, hogy van rajtunk kívül is bámészkodó, pl. előttünk megy egy teljesen normális pár, a nő ráadásul terhes. Lerobbant épületek, amik régen katonai barakkok voltak, egy tér ahol van 1-2 árus, néhány kocsma és egy két rossz arcú ember. Ki van téve a tábla, hogy nem lehet fotózni, Geri valahogy mégis csinál 1-2 képet, aztán látom, hogy mások is ekkor kezdek kicsit megnyugodni. Még bicikli boltot is találunk, ami nagyon is normálisnak látszik ezen a helyen. Megyünk tovább, kóbor kutya kerül elénk és én nem akarok tovább menni. Szerintem a fiúk ennek nem örültek annyira, de végülis visszafordultunk és elindultunk kifelé. (én nagyon is megkönnyebbültem, nem érdekelt hogy duzzognak-e)
Sétálunk egy pék felé, ahol sorszámot is kell húzni, és nagy a tömeg, veszünk mákos sütit, ami a Peti kedvence. Lassan sétálunk közben eszmei csatákat folytatunk olyan dolgokról, mint a drogok, a kereskedelem, a fejlődés… Inkább veszekedés lesz belőle mire odaérünk a könyvtárhoz, amit szintén meg akarunk nézni. Kicsit arrébb van az épület, ahol középen 3 függő iroda van. Útközben látjuk a Tivolit is kívülről, a városházát…
Mire a sétálóutcára érünk eléggé besötétedik, vesznek sört a fiúk és megyünk haza, ahol várnak anyukámék a neten, hogy beszélhessek velük.
Azt hiszem ezen a napon volt a legtöbb feszültség hármunk között...