2007.02.20

Reggel korábban kelek mint a fiúk, mert egy csomó dolgom van még! Hogy ne hűljön ki a kaja, csak akkor kezdem el, mikor Peti felkel. Egyébként jó fej vagyok, tojásrántotta hagymával és dán virslivel. Igaz én jó kis nutellás kenyeret eszek, de oda se neki. Reménykedem hogy minden rendben, amikor negyed 10 körül elhagyjuk szállásunk, Peti albérletét és rohanunk a reptérre. Menet közben Gerinek eltörik a bőrönd és nem tudja húzni, remek… Peti még be-check-oltat minket, kér helyet az ablak mellé aztán elbúcsúzik, mert rohan dolgozni. Gerivel a terminálváróba megyünk, leülünk, pihenünk. A repülő késik, már 12:25 helyett 12:55-re van kiírva és a rengeteg kapu közül egyikhez sincs kiírva… már 12:30, mire kiírják, hogy D103-as kapu és rohanunk oda, mert persze jó messze van. Egyébként a kettes terminálról indulunk, felhős az ég, megint alig látok valamit egész úton, nem vagyok valami szerencsés.

A repülés egyébként jobb is, rosszabb is mint gondoltam.

Már akkor gyorsabbak veszem a levegőt ahogy kitolatják a gépet. Felbőgnek a motorok és elkezdünk lavírozni a kifutópálya felé. Amikor beállunk a helyes irányba és elkezdünk gyorsulni az fantasztikus élmény, egy percre örülök is, de amikor elrugaszkodunk a Földtől már nem kapok levegőt úgy beleszorulok a székbe. Na ezt utálom az egészben a legjobban. Ezért nem ülök körhintára sem, mert ott is ezt a nyomást érzem. Mintha nehéz lenne a fejem, nem bírok mozdulni és már fáj is a fejem. Ez is csak 1 pillanatig tart, mert én máris a tájat nézem alattunk és fényképezek! Most látom alattunka hídat ami átvezet Malmöbe és innen olyan szép és nagy hogy haragszom is amiért nem láthattam csak innen fentről. Még egy pillanat és eltüntünk a felhők felett, alattünk csak a fehér vattapamacsok, beállunk utazósebességre és magasságra. Szinte vakít az erős napfény, az 1 óra alatt, amíg ezt látom megmelegszik a vállam tőle. Néha érezni ahogy kanyarog valamerre a gépünk, ez is megviseli a fejem, de egyébként kellemes. Maga az utazási zaj sokkal nagyobb, mint mondjuk egy kocsiban, de nem elviselhetetlen. A magasban nem is tűnik olyan vészesnek ez a repülés, nem is értem miért félünk, hogy lezuhanunk… Wc-re most sem megyek el, mert egy Dán lány ül mellettünk, de kávét iszogatok azért. Leszállás is kb. 20 perc, de ahogy megérzem az ereszkedést, ami nem megterhelő a fejemnek, előbukkan néhány látnivaló. Duna, házak, tavak, utak, mezők és én azon gondolkozom vajon merről is szállunk le, mert az otthonom még nem látom. Nem is arról megyünk inkább Ecser felől veszzük be a repteret, nem látom Keresztúrt. A földetérés némi zötyögéssel jár, ilyenkor fellélegzek, hogy lent vagyunk, meg is csókolnám a földet a lábam alatt, de még a gépen vagyunk! J Innen már széles vigyor van az arcomon!

Reptéren anyuék várnak minket, hazavisznek, elmennek és megyünk mi is az autónkért, mert végre szép és jó lesz. Ismét a való világba érkezünk.

Hát így ér véget kirándulásunk, városlátogatásunk Dániában és Koppenhágában.