|
|
|
Home lacikati Blog
|
 |
|
|
Drága Gyerekeim.
szombaton elindultunk a Pistával városnézésre Los Angelesbe, hogy a város nevezetességeit
megnézzük Harmincnégy C fok volt, szinte sütött az aszfalt. Ugy intézte a Pista a programokat, hogy ne csak az utcán
nézegessünk, hanem be is térjünk valahová hüsölni Egy gyaönyörü uj katolikus templomot látogattunk meg. Csupa márvány volt az egész belseje. Éppen egy esküvöre készülödtek. Egy hatalmas keresz, ami a bejárat felett volt, gyönyöró
fehér liliomokkal volt kidiszitve. Erröl majd látni fogtok képeket is. Egy hatalmas piac van az egyik utcában, ahol a világ minden tályájol hoznak gyümölcsöt,
zöldséget. Itt kis vendéglök i mükodnek, olyan talponállo félék, csak éppen le is lehet ülni. itt ebédeltünk. Aztán elmentünk a város hires utcájába a Brodvéra. A Pista azt mondta, hogy valamikor egy igen fényüzö utca volt, tele hires mozikkal, ahol a
legujabb mozibarabokat mutatták be. Most körülbelül olyan a szinvonala, mint a kinai piacnak. Csupa mexikoi árusok vannak, kirakva a portékáikat au utcára,evés ivás, böven, elvétve
vetödik el arra egy fehérember Ma hétfö este van, már itt vagyunk a Grétinéni, Janibácsi otthonába NevaDÁBA. kORÁN REGGEL INDULTUNK A pISTÁÉKKAL A LAKOKOCSIUKKAL, UTÁNA KÖTVE EGY SZEMÉLYKOCSIT, MOST MI EGY HÉTIG LESZÜNK ITT, A PISTÁÉK SZERDÁN VISSZAMENNEK, MI PEDIG MAJD A
SZEMÉLYKOCSIVAL FOGUNK VISSZAMENNI EGY HÉT MULVA. AZ UT EGY NAGYON KESERVE UTAZÁS VOLT. MÉG NEM HAGYTUK EL KALIFORNIÁT, AMIKOR NAGYON KEZDETT FUJNI A SZÉL, ÉS EGYRE ERÖSEBBEN FUJT. FÉLELMETES VOLT A LEHETÖSÉGE ANNAK, HOGY LESODOR BENNÜNKET AZ UTROL ANNYIRA DOBÁLTA, LÖKDÖSTE A SZÉL A KOCSINKAT, HOGY A PISTA CSAK HUSZ KILOMÉTESES SEBESSÉGGEL
MERT MENNI.
HÁLA ISTENNEK NEM TÖRTÉNT SEMMI BAJUNK.A GRÉTINÉNIÉK NAGY SZERETETTEL FOGADTAK BENNÜNKET. ÖK EGY HATALMAS HÁZBAN LAKNAK. HÁROMSZÁZ NÉGYZETMÉTER AZ EGÉSZ. MÉG NEM LÁTTUNK BLÜLE SOKAT AKKORA A KONYHA, MINT A MI EGÉSZ LAKÁSUNK. NINCS BENNE SEMMI TULZÁS HÁT DRÁGÁIM MOST ÉN IS MEGYEK ALUDNI, MERT KIFÁRADTAM AZ IZGALMAKBAN MAJD UJBOL JELENTKEZEM VISZÁZZATOK MAGATOKRA MI IS VIGYÁZUNK NAGYON SZERETLEK BENNETEKET, MILLIO PUSZI MAMA.
|
|
|
|
|
|
Drága Gyerekeim. hatalmas méység, és magasság, amilyenek ezek a hegyek. Hála Istennek, csodálatosan sütött a nap még melegünk is volt, mert azzal ijesztgettek bennünket, hogy a kanyonyban még nagy ho van, de nem volt egy darab sem.Az autobusz, és a parkolás ingyenes volt.Délkörül ettunk valamit, és visszaindultunk. A Pistáék tudtak egy olyan utat visszafelé, ahonnan még mindig lehetett a kanyonnak egy más részét látni. Itt is szépen ki volt épitve a leláto korlátok, ahonnan ki lehetett tekinteni. Késö este árkeztünk vissza a szállodába. Azt elfelejtettem irni, hogy természetesen a kis kutya is velünk volt, csak egy kis pisiltetés után mindig visszatettük a kocsiba, ahol szo nélkül elvolt.Csütörtökön korán reggel indultunk vissza ide Lenceszterbe.Most itt leszünk egészen hétföig, vagy keddig, émikor elmegyünk Nevadába a Grétinéniékhez. Ök is már nagyon várnak bennünket, és egy hétig lestünk náluk, valoszinü, hogy huszadikán, vagy huszonegyedikén jövünk vissza, majd arrol is beszámolok nektek. Drágáim arra kérlek benneteket, hogy egy pár szot ti is irjatok , mi van otthon, minden rendben van e. Drága kicsi bogaraim Zsuzsika, Encsike, van e malami kivánságotok a mogyaorovajon kivül.Vigyek e valami t nektek. Akármit irhattok, én majd kiválogatom, hogy van e rá lehetöség, azért csk mondjatok vlamit.Például, ruhát ádességet, játékot, szoval mit,Drágáim mára ennyi, sokat gondolok rátok, nagyon szeretlek benneteket, millio puszi mindenkinek Mama.
|
|
|
|
|
Drága gyerekeim. Ma szombat van este. Arrol még nem irtam, hogy milyen körülmények közütt élünk.Van egy hosszu folyoso a ház középsö részében onnan nyilnak a szobák és onnan lehet kimenni a garázsba is. A mi szobánk középen van, mellette van a fördöszoba ami csak a mienk. Van benne minden wc is. A Pistáék szobája a folyoso végén van szintén van benne fürdöszoba. A folyosorol nyilik egy hatalmas nappali telezsufolva butorokkal.Onnan nyilik a konyha, a mi kiszyobánk kétazer beleférne. A marikának három háztartásra valo edénye van igy szépen elfér benne. Más. Ma korán ebédeltünk, mert a Pistálknak volt egy állás interjuja azon a környéken, ahol elözöleg dolgoztak Beverli Hilszen. Mi is velük mentünk sház elött kitettek bennünket a kocsibol, ök bementek mi pedig sétáltunk a hatalmas csodálatos gazdag házak el9tt. Sajnos az Apu nem jol szerelte fel a fényképez9gépét, igy azokbol a felvételekböl, amit csinált nem lett semmi. A Pistáék hamar visszajöttek, igy aztán ö kölcsönadta a gépét azzal csinált az apu ami még lehetséges volt. Utána aztán kocsival szépen lépésben, ahogy lehetett, végigjáruk Beverli hilsz legdrágább utcáját, ahol rengeteg gyönyörü özlet van, de csak bejelentésre lehet bemenni vásárolni. Árcédula az nincs a termékeken, mert ha valakinek annyi pénze van, hogy oda beengedik, akkor már annak nem számit mi mennyibe kerül, csak jo legyen amit meg akar vanni.Az üzletbaen nyilván nem ütköznek össze a vevök egymással, hiszen ha valaki bejelentkezi oda, csak vele foglalkoznak.Gazdagokrol ennyit. Mi persze nagyon jol érezzük magunkat. A Pistálk sokat zsörtölödnek egymással, de én akkor szépen elhuzodok valamerre. A Marikának rengeteg fonala van, igy én már elkezdtem kötni egy pulcsit, hogy az üres orákat kitöltsem. Drágáim ennyi volt mára KIvánom, hogy Ti is jol érezzétek magatokat. Nagyon szeretlek benneteket. Millio puszi Anyu.
Drágáim . M már vasárnap van. az elözö beszámolobol kimaradt, hogy hazafelé jövet, bementünk egy érdekes boltba. Zegzugos kis üzle volt. Itt mindenféle ételt italt lehetett kapni. Folt meleg föttétel is meg elöre csomagolt hideg tálak. Mindenfélezöldségböl, halbol csirke, marhahusbol készült ételek voltak kis tálacskában elöre csomagolva sorban a polcokon. De volt édesség is. Fagylalt, torta, aprosötemény, külon lehetett földimogyorot darálni, kinek mennyire volt szüksége. Aztán a pénztárnál sulyra megmérték az ára miatt. A kis dobozokra elöre elkészitett kis ragasztos cédulára rá kellett irni az áru számát, az alapján számláztak. Biztos láttátok már a képeket a rengeteg almárol, egy egész utca csak almábol állt. Mi aztán hárman ettünk egy kis különlegességet. Sölt zöldséget ettünk zöldség fassirttal, burgonyacukkini pogácsával.Egész ehetö volt Más A Pistáék ugy tervezték, hogy kedden elmegyünk Grand kanyoba a lakokocsival, de olyan hireket hallottunk, hogy ott most elég hideg van ezért szállodában fogunk aludni. Most hogy leirtam azt hiszem erröl már irtam. Az uj fejlemény csak annyi, hogy nem héthön, hanem valöszinü csak kedden.A Pista vár valamiféle csomagot, és azt meg kell várni. Drágáim most megint befejezem puszi puszi anyu.
|
|
|
|
|
Drága gyerekeim Ma csütörtök van, és már megint elköltöztünk. Kedden délelött felkerekedtünk, és elindultunk az uj helyünkre. A Pista eltévesztette az utat és egy csodálatos szép erdei utra tévedtünk. A Marika frászt kapott mert egy nagyon keskeny uton husz kilométeses sebességgel tudtunk csak menni mert egy gyönyörü fasorba autoztunk, a szélén a hatalmasmélységgel benne patakkal. Szoval megérkeztunk egy nagyaon szép kis autos kempingbe és délután elmentönk egy fantasztikus akváriumba. Négy emelet magas akváriumban rengeteg hatalmas cápa ,oriás teknös aé minden féle csodálatos vizi állat volt, ami a tengerben létezik A fölszinttöl lejebb egy emelettel kezdödött az akvárium és a harmadik emeletig fel lehetett látni, ahol már a tenger hullámzott Harminc centi vastag övegfal mögött volt a viz. A mélységtöl a tetejéig értek az öriási növények. Egy másik akváriumban ergy csomo rozmár uszkált. Amikor odaértünk akkor kezdték etetni öket. A gondozok halat , vagy hal darabokat dobáltak a vizbe ezek a nagy testü állatok hanyatfekve várták a kaját és olyan ügyessen usztak hogy a feléjük dobott hal mindig a hasukra esett, és villám gyorsan berakták hanyatfekve a szájukba. Kedden aztán ott aludtunk a kis lakokocsiba. Éjjel eléggé lehölt a levegö igy aztán a Marika szeméyenként öt darab takarot tett ránk, és fötöttek egész éjjel Nagyon jol tudtunk aludni kicsit kényelmetlen volt a sok takaro.Aztán ismét utra keltönk ott hagyva a kempinget, uj helyet kerestünk magunknak Ez az ut hat orára volt a következö állomáshelyünktöl. Itt egészen lementönk a tengerparig. Egy gyönyörü kis tengerparti városba érünk. Kölönleges szép virágok, fák amilyeneket a Pistáék sem láttak még máshol Egy öriási kikötö van a partján. Au utcákban csillogo villogo kirakatok nyüzsgés forgás, pedig még szezon elött vannak. Itt aludtunk éjjel és most péntek este van és már itthon vagyunk Lenceszterbe. Én már nagyon vártam, hogy itthon legyünk, mert a lakokocsiban is volt lehetöség a zuhanyozásra de olyan ciki volt azt igénybe venni, olyan nagy elökészület kellett hozzá.Szoval most az a terv, hogy hétfön megyünk a Grandkanyoba, de mivel várhatoan ott igen hideg lesz éjszaka, hogy még várhatoan a kifolyo szenyvizet is füteni kellene, hogy ne faggyon be éjszaka. Igy aztán majd a kis kocsival fogunk menni, és szállodában fogunk aludni. Szoval drága gyerekeim egyenlöre ennyit tudtam leirni, ha megjövünk majd ujbol beszámolok rola. Holnap a Pistáéknak be kell menni Beverlihilszbe egy állás interjura. Mi is velük megyünk Drágáim, legyetek jok ,nagyon szeretönk benneteket és sokat gondolunk, és beszélgetünk rolatok milio puszi anyu apu.
|
|
|
|
|
drága gyerekeim szeretném leirni az eddigi élményeinket ez a lakokocsi amivel jottunk kilenc méter hosszu két és fél méter széles és még mikor leparkotunk még fél méterrel megszélesithettuk .van benne egy háloszoba egy francia ággyal egy kanapl egy asztal négy ulohely azt szétszedtuk és lett belole egy ágy azon aludtam én rengeted elektromos takaro hálozsák és egyéb pokroccal takaroztunk.most vagyunk ott aholaz a bizonyos horszt kastéyt lehet majd látni. ez egy olyan prkolo hely ahol még állando lakok is vannak . szornyu éllapot lenne egy ilyen kis hlyen élni. ebben a lakokocsiban minden van ami egy lakásban van zhuhanyzo kulon vc gáztuszhely hutoszekrény fagyaszto és rengeteg tárolo szekrény amiben a marika mindent belerakott ami csak szukséges lehet. ma délelott fogunk kirándulni a kastélya és majd ha visszaértunk arrol is irunk. a marika kulonben mindent eloteremt nekunk amit csak szemunk szánk megkiván. igazán fejedelmi ellátásban részesulunk. drágáim hát egyenlore ennyi millio puszi mindenkinek anyu apu
Folytatás drága gyerekeim ma kedd van tegnap voltunk a kastélyba aminek már látni fogjátok a képeit az ut odafelé elég rővid volt időre kellett menni délután egy orakor kezdödött a tárlatvezetés egy nagy csarnokban volt a gyülekezési hely és onnan vittek bennünket fel a hegycsucsára Az út felfelé olyan kanyargós és iszonyuan meredek volt, hogy én már előre bevettem egy tablettát hogy nehogy hányingerem legyen, szinte fuggolegesen mentünk egy nagyon szép autóbussza,l ott már vártak bennünket az idegenvezetők egy elől , egy hátul, nehogy elkobololjon valaki kioktattak benunket, hogy nehogy valamihez hozzáérjunk, ha kapaszkodnunk kell, csak a betonba kapaszkodhatunk, mert azok a csodálatos szobrok hófehér márványból készültek és a kéznyom pusztitja. szoval mindenre nagyon vigyáztak, körülbelul kétszáz lépcsőfokon mentünk fel a kastélyba teremről teremre, emeletről emeletre a kastéyt korulvevő parkba a világ összes csodálatos növénye diszitette, szinte minden virág nyilott, olyanokat is láttam, aminek a hirét sem hallottam. A kastéy berendezése három- négyszáz éves butorokkat szőnyegekkel volt berendezve, szóval ccsodálatos volt minden. Estefelé értünk vissza, itthon még egy kicsit tévéztünk, aztán mentünk aludni. Ma felszedjuk a sátorfánkat és megyunk tovább egy új helyre, ahonnan aztán megint kirándulgatunk erre arra. Utána majd azt is megirom. Öszintén remélem, hogy otthon minden rendben van veletek. Beszéltünk a mamával és teljesen oda van, hogy a rexi egyedül van éjszaka. Értünk nem aggodik, csak a kutyáért, külömben a Marika minket maximálisan ellát minden földi jóval, semmiben hiányt nem szenveünk. H.át drágáim mára ennyi Sokat gondolok rátok, nagyon szeretlek benneteket, millio puszi mama
|
|
|
|
|